Tanulj és táncolj!

A Tercia StArt Egyesület, a „Helyben elérhető kulturális és közösségi szolgáltatások támogatása, városi sajátosságokra, értékekre alapozott programok kialakítása, helyi igénybevételének elősegítése” elnevezésű pályázati projekt keretében meghirdeti a „Tanulj és táncolj!” című, 7 alkalomból álló programsorozatot, melynek 4. része 2020. szeptember 26-án 16:00 órakor lesz. Előadó: Orbán Orsolya.

Az előadássorozat célja: elméleti és gyakorlati tudás-átadás 7 hónapon át a táncot kedvelő székesfehérvári közönségnek, hogy a táncot, mint mozgásformát, valamint a táncstílusokat népszerűbbé és ismertebbé tegyük körükben.

A 4. előadás célja: a klasszikus balett kialakulása és rövid története után a közönség megismerheti a balett oktatásának módszereit. Kiderül, hogy kiből lehet balett-táncos, hogy milyen fizikai és pszichológiai követelményekkel kell számolni. Megtudjuk, hogy miért fontosak a kellékek, a tütü, vagy a konty, és hogy milyen speciális étrendet kell tartaniuk a profi táncosoknak.

Szeretettel meghívunk mindenkit, aki hobbi, profi vagy amatőr szinten táncol, esetleg táncolna, de nehezen ismeri ki magát a sokszínű palettán. Várjuk azokat is, akik úgy vélik, a testi-lelki fejlődés mellett a táncnak szerepe van szellemi fejlődésükben is. Székesfehérváron most először, egyedülálló módon fonódik össze elmélet és gyakorlat az előadásaink alkalmával.

Figyelem! Rendkívüli intézkedés: a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet alakulását természetesen mi is figyelembe vesszük, és az életbe lépett korlátozások, súlyosabb esetben pedig tilalmak értelemszerűen befolyásolják a program menetét. Amit mi megteszünk mindenki biztonsága érdekében: az elvárásoknak megfelelő, tágas táncstúdióra, mint helyszínre esett a választásunk, így feltétel nélkül megoldható a közönség elhelyezése a szabályok által előírt távolság megtartásával. Amennyiben viszont kijárási tilalmat rendelnek el az előadás idejére, a tudásra éhes közönséget akkor sem hagyjuk cserben, abban az esetben online előadásra váltunk át, melynek zökkenőmentes lebonyolítását vállaljuk.

Jelentkezés módja: a résztvevők száma a fenti rendkívüli intézkedésre tekintettel korlátozott, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, ezért az alábbi telefonszámon lehet jelentkezni: 06 70 515-0565.

A programra a belépés ingyenes.

Építsük együtt Székesfehérvár táncos közösségét!

Tercia StArt Egyesület

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

ESZA logo

Projekt azonosítója:     
TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00436     
Székesfehérvár Táncéletének Színesítése

Letölthető meghívó